Skip to main content

Kötetlen hangulatban ismerkedett össze a Duna Group Szabadegyetem csapata az első két napon, a szakmai programokon pedig találkoztak elméletben és gyakorlatban is a Duna Group múltjával és jövőjével is.

A hagyományteremtő koccintás után a több előadást negyedórás bontásokban megtartó Lehel Zoltánhoz, a Magyar Közút Nzrt. Nógrád megyei igazgatójához folyamatosan érkeztek szünetekben a hallgatók, akik egymás közt is hamar megtalálták a közös nevezőt.

Innovációval indult a program

Az első előadóként az innovációra fókuszáló Lehel Zoltán nyolc évig volt a Duna Aszfalt Kft. innovációs főmérnöke, emellett a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság (MAÚT) közúti alelnöke. Az útépítő szakmában szerzett 26 éves tapasztalatát hasznosítva élő példákkal, sztorikkal színesítette a mini előadásait, melyekben többek közt az egyetem utáni lehetőségekről; az innováció feltételeiről és lehetőségeiről; az útügyi szabályozásról is beszélt.

Az első napon a BIM is kiemelt teret kapott, amiről a Duna Aszfalt három szakembere gondoskodott. Szabó Beatrix, a Duna Aszfalt BIM divíziójának a vezetője átfogó képet adott a témáról. Vass Imre geodéta, akit korábban a Hónap Mérnökeként is bemutattunk, a 3D vezérelte útépítés előnyeit mutatta be, akárcsak Fatér Gábor, aki a Duna Aszfalt szintvezérelt automata gépeinek a vezetője.

És hogy ezek a programok miért volt annyira vonzóak a mérnök hallgatók számára, hogy szinte napok alatt betelt a több mint 80 hely a szabadegyetemen? Erre talán Krisztián adta meg a legérdekesebb választ, aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karára jár. „A felkapott szakmákhoz képest a miénk alig kap említést, ha igen, akkor annak negatív vonzata van. Ezért a hétköznapokban kicsit ’árvának’ érzi magát az ember, és hajlamos elbizonytalanodni.” Egy ilyen rendezvény ugyanakkor rengeteg megerősítést adhat a hallgató szerint. „Jó érezni, hogy nem vagyunk egyedül, és látni, hogy jól képzett, sikeres emberek vannak a szakmában.” Végül hozzátette, amit több társa is megerősített: „Nagyon fontos, hogy itt az elméleten túl a gyakorlati területbe is betekintünk.”

Rajta kívül többen is határozottan jelezték, „minden ilyen lehetőséget megragadnak”, fontosnak tartva az olyan rendezvényeket, ahol közvetlenül a projektekkel találkoznak. Volt olyan hallgató, aki a kapcsolatépítést jelölte elsődleges célnak, és a programokat meglátva „az első percben eldöntötte, hogy jön”. Egy másik számára az a fő szempont, hogy az ágazatban komoly eredményeket elért embereket ismerhessen meg.