A Magyar Építők folyamatosan beszámol az egész Európában egyedülálló zalai autóipari tesztpálya építkezéséről, amely az Autóipari Próbapálya Zala Kft. (APZ Kft.) beruházásában valósul meg.
A projektet 2017-ben kezdték el, az első ütem pedig 2019 májusában készült el. A magasépítési feladatokat a ZÁÉV Zrt. végezte el, az út-, közmű- és földmunkákat pedig a Duna Aszfalt Zrt. és a Szabadics Zrt. kivitelezte (a nagykanizsai központú cég II. ütem munkálataiban is fontos szerepet vállal), melynek átadása óta már teszteléseket hajtanak végre a komplexumban, valamint a konferenciaközpont is használatban van.
A II. ütemben a Duna Aszfalt egyebek mellett a smart city zóna, az ADAS (automatizált vezetéstámogatási rendszerek) tesztelési területen és a kis- és nagysebességű kezelhetőségi pálya építkezésein dolgozik. Legutóbb pedig egy új irodaszárny építésének közbeszerzéséről adtunk hírt.
Bonyolult terepviszonyok várták a tervezőket
A beruházás lényegét képező, úgynevezett tesztpálya specifikus elemek tervezője a Főmterv Zrt. volt, legfőbb szakmai és egyben konzorciumi partnere pedig a brit székhelyű HORIBA-MIRA Ltd.
A járműipar igen jelentős K+F hátteret működtet a nagyvilágban, és ez a telekommunikáció közlekedési szektorba történő várható robbanásszerű betörésével növekedni fog.
„Mivel a járműgépészet kifejezetten gyakorlatias tudomány, ezért olyan biztonságos, célirányosan felépített infrastruktúrát kíván, ahol az elmaradhatatlan üzempróbák, tesztek és kísérletek elvégezhetők. A zalai tesztpálya ezt a célt szolgálja”
– fejtette ki a zalai projekt jelentőségét bemutatva Haas Péter, a Főmterv generáltervezője.
A Főmterv munkatársa egyúttal ismertette lapunk számára az előkészítő munkák egyediségét. A szakember elmondta, a brit partnercégtől a nemzetközi iparági sztenderdek és a gyakorlaton alapuló tudás érkezett, a Főmterv pedig mindennek a hazai elvárásokhoz igazodó műszaki tervi formába öntését végezte.
A tervezés egyedülállóságát a generáltervező abban látja, hogy hagyományos építőmérnöki alapokon nyugvó szakmai ismereteiket egy Magyarországon lényegében korábban alig ismert speciális alkalmazási területhez kellett igen szűk tervezési határidővel adaptálni. Mindezt úgy, hogy gyakorlatilag a tervezéssel közel egy időben a kivitelezés is megkezdődött.
„Nem könnyítette meg feladatunkat az sem, hogy a tervezési terület igen nagy kiterjedésű, és topográfiája is igencsak összetett. A létesítmény Zalaegerszegtől északra egy volt katonai gyakorló téren terül el. A terület 2×1,3 kilométer kiterjedésű, és jelentős szinteltérésű dombok és völgyek által erősen tagolt.”
Hagyományos tervek a közutaktól eltérő paraméterekkel
Az úgynevezett tesztpálya specifikus elemek funkciója az autóipari kutatási-fejlesztési feladatokhoz használatos, célja a nemzetközi autóipari gyakorlatnak megfelelő, a járműipari sztenderdekhez illeszkedő tesztfelületek és technológia biztosítása.
A tesztek – Haas Péter elmondása szerint – két fő csoportra bonthatók; a hagyományos, alapvetően dinamikus jellegű tesztekre, illetve a vezetést segítő (driver assistance) funkciók próbáira és – részben inkább még távlatban – a teljes önvezető járművek kísérleteire és tesztjeire.
A beruházási területen modulszerű felépítésben helyezik el az egyes tesztpálya elemeket.
„Ezen modulok jellemzően útépítési technikával megépített létesítmények, amelyek hagyományos közlekedésépítési tervek elkészítését igénylik, ám jellemzően a közutaktól eltérő műszaki paraméterekkel.”
A tesztpályán az alábbi modulok létesülnek:
- nagy sebességű, 4,4 kilométer hosszú ovális pálya (maximum 240 km/h sebesség állandó fenntartására),
- dinamikus platform, amely egy 300 méter átmérőjű aszfalt körtárcsa, 800 méter hosszú gyorsító sávval,
- nagy sebességű (120 km/h) kezelhetőségi pálya 2 kilométer hosszúsággal,
- kis sebességű (60 km/h) kezelhetőségi pálya, 1,4 kilométer hosszúsággal,
- fékpróba pálya 700 méter gyorsító sávval, 200 méter hosszú, nyolcféle különböző speciális burkolatú féksávval, melyek: nagy tapadású aszfalt, kis tapadású aszfalt, beton burkolat, kerámia burkolat, bazalt burkolat, sakktáblaszerűen változó, csúszósurlódási ellenállással létesülő burkolat és aqaplaning burkolat,
- autópálya szakasz 1500 méter hosszú, 2×2 forgalmi sávval és üzemi sávval, illetve egy különszintű csomóponttal,
- 2×1 és 2×2 sávos országos közút keresztmetszetű útpálya 3300 méter hosszúságban, országúti közlekedés imitálására, 3 darab körforgalommal és egy hagyományos T csomóponttal,
- eltérő (5-12-18-25-30 %) meredekségű emelkedők, alacsony csúszósurlódású kerámia betétekkel,
- ADAS tesztfelület 650 méter hosszú, vezetést segítő (driver assistance) modul funkciók tesztelésére,
- zajmérő modul 500 méter hosszúságban,
- városi tesztpálya (többféle keresztmetszeti elrendezésű utcával, buszmegállókkal, homlokzatokkal, járdákkal és padokkal) 450×250 méter területen, az önvezető járművek fejlesztése céljára,
- egyetemi tesztpálya oktatási és kutatás-fejlesztési célokra dinamikus platform, kezelhetőségi pálya és városi tesztkörnyezet kombinálásával.
A mélyépítés minden szakágát bevonták
A tervezésben a Főmterv szinte minden szakága részt vett, úgy, mint útépítés, műtárgy, forgalomtechnika, vízépítés, geotechnika és közmű szakterületek. „Lényegében a mélyépítés tervezés minden részterületéről kellett szakértőket bevetni a feladat komplex mivolta miatt.”
Az egyedi igényekben bővelkedő tesztpálya tervezésének egyik legkevésbé hétköznapi feladata a pályanedvesítés rendszerének kialakítása volt. „A hagyományos építőmérnöki tervezés egyik legfontosabb feladata a víz elvezetésének a megoldása. Jelen esetben éppen fordítva a víz burkolatra juttatását kellett több pálya elemnél mesterségesen megoldani, mert a szabványos jármű tesztek jelentős része nedves környezetet igényel.”