A zöldmezős beruházás eredményeként egy alapinfrastruktúrával ellátott terület jött létre, mely csarnokteret és irodahelyiséget is kínál a Vas megyei település keleti határában. Az összességében nettó 800 millió forintos fejlesztés részleteiről Boda Csaba, a mélyépítési üzletág igazgatója számolt be lapunknak.Két új csarnok épült fel

„A tavaly augusztusban kezdődött beruházásban egy közel 10 hektáros területet vált alkalmassá többfunkciós vállalkozási tevékenységre” – tudtuk meg a szakembertől. A kivitelezés során két 730 négyzetméteres alapterületű ipari csarnokot építettünk fel, teljes közműellátással.”

Szavaiból kiderült, a csarnokokat a kor követelményeinek megfelelően akadálymentesen és egymástól elhatároltan alakították ki. A biztonságos üzemeltetéshez kiépítésre került csarnokonként egy-egy 75 köbméter térfogatú tűzivíz tároló is.

A víziközművek újabb csarnokok építésére is lehetőséget teremtenek

A megépülő két csarnok víziközmű ellátását a 860 méter vízvezeték és a 850 méter szennyvízvezeték kiépítésével biztosította a Szabadics. „A két csarnokon kívül a megépült víziközművek lehetőséget biztosítanak további fejlesztésekre, új csarnokok telepítésére is” – hangsúlyozta Boda Csaba.

A magyar vállalat a csarnokok megközelítéséről is gondoskodott: ennek során 900 méternyi közút és 762 méteren járda jött létre.

Boda Csaba közel 1800 méternyi csapadékelvezetésről is beszámolt: „Ennek kialakításánál a rendszerszemlélet volt a meghatározó, így a lehullott csapadék egy része helyben kerül elszikkasztásra, ezzel javítva a talaj ökoszisztémáját.”

A biztonságos közlekedést a 865 méter hosszban kiépített közvilágítás támogatja. A kivitelező emellett kerítésépítést és tereprendezést is végzett a területen.