Az energetikai felújítás hét szinten, 8600 négyzetméteren valósult meg a Nagy Imre téri épületben a Szabadics Zrt. munkájával.
Befejeződött a Somogy Megyei Kormányhivatal épületének energetikai korszerűsítése a Szabadics Építőipari Zrt. kivitelezésében csaknem nettó 1,9 milliárd forint értékben. Az energetikai projekt műszaki átadása megtörtént. Jelenleg más projekt keretében még belsőépítészeti munkálatok folynak az épületben.
A tárgyaló bővítés, a vizesblokk felújítás és a főbejárati rész belső átalakítása után 2021 elején vehetik birtokukba az épületet az ott dolgozók.
Az épület a ’70-es években épült az akkori műszaki megoldások alkalmazásával. A beruházással a mai követelményeknek megfelelő és gazdaságosan üzemeltethető épület jött létre az energetikai korszerűsítésnek köszönhetően. A projekt részleteiről Pimmer Tamás és Borbás Gyula építésvezető tájékoztatta a Magyar Építőket.
Növényárnyékoló a kánikula ellen
A felújítás több mint 8600 négyzetmétert érintett, ez magában foglalta a mélyföldszintet, a földszintet és öt emeletet. A homlokzatokhoz tartozó felületek teljes korszerűsítésen mentek keresztül, emellett elkészült a meglévő falszerkezetek és lábazatok hőszigetelése, illetve a színvakolat is
– mondták el a szakemberek.
A meglévő homlokzati függönyfal helyett új, statikailag méretezett tartószerkezeteket építettek be, és új, Knauf rendszerű, homlokzati hőszigetelt, szerelt falat készítettek. A belső épületrészekben az álmennyezeteket elbontották, majd hőszigetelés után visszaépítették azokat. Pótolták a padló- és falburkolatokat a homlokzat egy méteres sávjában, és a régi parapet bútorok helyére újakat építettek – folytatta a két építésvezető.
A létesítmény külső és belső festésen is átesett, valamint lecserélték a bádogos szerkezeteket. A nyílászárókat műanyag és alu profilúakra cserélték, valamint gondoskodtak azok árnyékolásáról, illetve homlokzati növényárnyékolót készítettek automata öntözőrendszerrel – tették hozzá.
Két, 20 darabos napkollektor segít a melegvíz ellátásban
Az épület elektromos fogadó és elosztó berendezései is megújultak. A teljes világítási és biztonsági világítási rendszert korszerűsítették, amely a villámvédelmi rendszert is magában foglalta.
A fűtési és a hűtési rendszerek sem maradtak ki a munkálatokból: a meglévő csőhálózatot, valamint a fűtő és hűtő berendezéseket kicserélték, miközben távhő ellátásra állt át az épület. Emellett új, napkollektoros rendszert integráltak, amely két, 20 darabos napkollektort tartalmaz, és 70 kilowattos teljesítményével segít rá a melegvíz előállításra
– fűzték hozzá.
A szakemberek kiemelték: a teljes kivitelezés ideje alatt sikerült megfelelni annak az elvárásnak, miszerint a régi homlokzati falat és a lapostető szigetelést úgy bontsák el, és az újat úgy építsék meg, hogy az épület belső tereinek állagmegóvását biztosítsák.