Már folyik a homlokzati nyílászárók beépítése, illetve a hús- és hentesáru épület szerkezetépítése a Szabadics és a Nívódom munkájával.
Februárban elérte az épület a legmagasabb pontját, azaz a sor került az épület bokrétaünnepségére az új zalaegerszegi termelői és kézműves piacon.
A projekt Zalaegerszeg város beruházásában a Nívódom Kft. és a Szabadics Építőipari Zrt. konzorciumával valósul meg.
Az építkezés jelenlegi állásáról Dávid András, a Szabadics Zrt. építésvezetője számolt be a Magyar Építőknek.
A pajta épületén dolgoznak
A nettó 900 négyzetméter alapterületű Helyi termelői és kézműves piac – Göcsej tudásközpont elnevezésű beruházáson már elkészültek a belső aljzatbetonozással, a vakolásokkal és a homlokzati szigeteléssel, de a bokrétaünnepség óta
- kiépítették a belső közműveket,
- elvégezték a talajstabilizációt
- és megépítették a belső gipszkarton válaszfalakat is.
Jelenleg a pajta épületrész alapozásánál tartunk, és készítjük a térburkolat alatti alépítményt is. Ezenkívül folyamatban van a homlokzati nyílászárók beépítése, illetve a hús- és hentesáru épület szerkezetépítése
– mondta el az építésvezető.
„Ezután következnek majd a belső festési munkák, valamint a burkolás; hideg burkolatokat és homlokzati klinker burkolatokat készítünk, emellett kiépítjük az álmennyezeteket, valamint elhelyezzük a pajta épületrész ragasztott fatartóit is.”
Zalai ízeket is kóstolhatnak
Dávid András hozzátette,
az épület karakteres jellegét a fedett piactér íves fatartóinak szerkezete adja meg, amely így külső megjelenésében figyelemfelkeltő hatás kelt.
A projekt különlegessége, hogy nemcsak üzleteket és árusító helyeket alakítanak ki a helyi termelőknek, hanem az épületben a zalai vidékre jellemző ízeket kínáló étterem nyílik, illetve egy egész héten át nyitva tartó szövetkezeti bolt is.
A tudásközpont kialakításával pedig a népi kézművesség bemutatását és továbbadását támogatják, amihez előadóterem, kézművesműhely és egy kiállítótér is kapcsolódik majd