Skip to main content

A Duna Aszfalt valósította meg többek közt az okosváros úthálózatának kiépítését, illetve a kezelhetőségi pályán is folynak a munkálatok.

Elkészült a zalaegerszegi tesztpálya okosvárosának teljes úthálózata, továbbá az autóút- és autópálya-szakasz aszfaltozása, így 73 százalékos készültségen áll a kivitelezés – derült ki a helyszínen tartott sajtóbejáráson. A smarty city zóna, az ADAS testing modules, a kis- és nagysebességű kezelhetőségi pálya építkezései, az autópálya-szakasz kiegészítő útszakaszainak építéseit és országúti szakasz további elemeinek építést a Duna Aszfalt Zrt. végezi el 11,4 milliárd forintból.

Folyamatosan zajlanak a fejlesztések a tesztpálya területén, legutóbb többek közt az egyetemi tesztpálya K+F modulját adták át.

A mintegy 45 milliárd forintos beruházással a jövő év végére elkészülő tesztpályán befejeződött a smart city, vagyis okosváros teljes úthálózatának kiépítése.

 

Ugyancsak befejeződött a 1,5 kilométer hosszú, 2×2 sávos autópálya-szakasz aszfaltozása, illetve a felette átívelő, 40 méter hosszú felüljáró hídszerkezete, továbbá az ehhez csatlakozó három kilométeres autóútból az első egy kilométeres szakasz.

Ezek a fejlesztések következnek a közeljövőben

Elkezdődött a fejlett vezetéstámogató rendszerek tesztelésére szolgáló pályaelem kialakítása, ahol különböző közlekedési szituációkban vizsgálhatják az önvezető járműveket.

Szintén zajlik annak a dombnak a megépítése, amelyen öt különböző szintű – 5, 12, 18, 25 és 30 százalékos – emelkedőt és lejtőt alakítanak ki.

A már tavaly befejezett, jelenleg is futó- és kormányművek tesztelésre használt kezelhetőségi pálya közepén ugyancsak elkezdték egy hasonló vizsgálatokra alkalmas kisebb pályaelem építését. Ennek befejezését tavaszra tervezik.

A városi forgalmi környezetet imitáló területen hamarosan elkezdődik az épületelemek kivitelezése, ezzel 610 folyóméter hosszú homlokzatot alakítanak ki az utak mentén.

Jövő év végére a teljes tesztpálya elkészül

A hagyományos járművek mellett önvezető és elektromos autók tesztelésére is alkalmas ZalaZONE Járműipari Tesztpálya építése az ütemterv szerint halad, a befejezését a jövő év végére tervezik.

Az egész Európában egyedülálló zalai autóipari tesztpálya építkezését 2017-ben kezdték el, az első ütem pedig tavaly májusban készült el. A magasépítési feladatokat a ZÁÉV Zrt. végezte el, az út-, közmű- és földmunkákat pedig a Duna Aszfalt Zrt. és a Szabadics Zrt. kivitelezték, melynek átadása óta már teszteléseket hajtanak végre a komplexumban, valamint a konferenciaközpont is használatban van.

A ZalaZONE iránti érdeklődést mutatja, hogy már az első ütem átadásakor 150 multinacionális és hazai cég, kutatóközpont jelezte az érdeklődését, a Kutatási és Fejlesztési Központ épülete pedig mostanra már be is telt.