Skip to main content

Az Év Vállalkozása díjat vehettük át a nagykanizsai ünnepi közgyűlésen

Nagykanizsa ünnepi közgyűlésén kitüntető címeket adtak át azoknak a kiemelkedő civil és gazdasági szereplőknek, akik sokat tettek a városért. Kovács Tamás, a Szabadics Zrt. elnöke az Év Vállalkozása díjat vehette át Balogh Lászlótól, a város polgármestertől. 

Az eseményen részt vett Cseresnyés Péter államtitkár, Bene Csaba, a megyei közgyűlés alelnöke, Balogh László polgármester, illetve az önkormányzati képviselők és a város prominens személyiségei. A műsort a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés AMI trombitásainak fellépése nyitotta, majd az Eraklin Táncklub Egyesület előadásában a Hegedű hangjai standard formációt láthatta a közönség. Balogh László beszédében a város fejlődéséről, az elért eredményekről és a jövő kihívásairól is szólt.

Lépésről lépésre megvalósul a belváros teljes rekonstrukciója több mint kétmilliárd forint értékben, megszépül az Erzsébet tér, a Fő út, az Eötvös és a Deák tér, az alsóvárosi templom és az egyetem előtti terület – folytatta a polgármester. – Gyermekeink közel 700 millió forint értékben megújult intézményekben kezdhetik az új tanévet, és az 500 millió forintból fejlesztett műfüves foci­pályákon mozoghatnak. Országgyűlési képviselőnknek, Cseresnyés Péternek köszönhetően 570 millió forintból végre megépül a 7-es főút és a Petőfi utca kereszteződésében egy körforgalom, amely a balesetmentes közlekedés biztosítása mellett az új, hárommilliárd forintból fejlesztett ipari park megközelítésében is fontos szerepet játszik. Hiszem, hogy felelős és komoly hozzáállással, erkölcsös és a közösséget szem előtt tartó magatartással, személyességet sértő destruktív viták elkerülésével tovább haladhatunk a saját utunkon.

Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

A díszközgyűlésen azokat a személyeket is köszöntötték, akik sokat tettek a városért. A közgyűlés határozatban döntött a kitüntető címek odaítéléséről, melyeket Balogh László polgármester adott át. Idén a Város Címere elismerést dr. Nagy Rozália, a Kanizsai Dorottya Kórház pszichiátriai osztály osztályvezető főorvosa, Berke László rendőr ezredes, kanizsai rendőrkapitány, Budavölgyi Kálmán, a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület elnöke, id. Szányi Gábor síoktató és Kámánné Szép Terézia, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház intézményvezetője érdemelte ki. Az Év Vállalkozása címet kkv kategóriában a P&S Pipes Kft. ügyvezetője, Simonics István, a Gejzír Kanizsa Kft. ügyvezetője, Petrovácz Tamás, valamint a nagyvállalkozások között a Szabadics Építőipari Zrt. elnöke, Kovács Tamás vehette át. Nagykanizsa Városért címet kapott Járási Ildikó iparművész, dr. Lipták József, a Kanizsai Dorottya Kórház urológiai osztály osztályvezető főorvosa, dr. Farsang Boglárka rendőr alezredes, Jurik Gyuláné asztaliteniszező és dr. Nagy Marietta gyermekorvos.

A közgyűlés posztumusz díszpolgári címet adományozott Tarnóczky Attila helytörténésznek, az elismerést az elhunyt özvegye, Tarnóczkyné Tajti Zsuzsanna vette át, valamint Soós Ernő vegyész-, környezetvédelmi szak- és fejlesztőmérnöknek, a kanizsai Víztechnológiai Kutatóközpont névadójának, a díjat az elhunyt gyermekei, Soós Balázs és Soós Csaba vette át.

Forrás: zaol.hu