Skip to main content

Szabadics Ride

Szabadics Ride

COMPANY CHALLENGE

A KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS A VÁLLALATI KULTÚRA RÉSZE

Az elmúlt években az egyik legnépszerűbb hazai amatőr országúti versennyé nőtte ki magát a Mapei Tour de Zalakaros, amelynek első napján kerül megrendezésre a nagy céges futam, a Szabadics Ride Company Challenge.

A szervezők a versenyszámot 2017-ben hívták életre, ahova öt, illetve négyfős csapatokkal, profi és hobbi kategóriában jelentkezhetnek a versenyzők.  A kihívás résztvevőinek 36 kilométeres távot kell teljesíteniük, festői környezetben a Kis-Balaton körül.

Összesen 42 csapat indult 2020-ban, ebből 28 verseny-, 14 csapat pedig hobbi kategóriában. Egyre nagyobb körben terjed a verseny híre, és évről évre egyre több céges csapat rajtol el.

A Szabadics Zrt. vállalati filozófiájának tükrében a verseny alapvető küldetéseként fogalmazta meg a kezdeményezés közösségépítő erejét, a csapatépítés fontosságát.

Ahogy a sportban, úgy a vállalat életében is csak úgy tud jól teljesíteni egy csapat, ha együtt dolgozik és segíti egymást. Akik ebben részt vesznek, sokkal jobban átérzik az együttműködés fontosságát, amely a vállalati kultúra fontos összetevője.

A kerékpáros esemény kapcsolatépítésre is kiváló alkalmat biztosít, ahova a cég allvállalkozói, a partnerei és anyagbeszállítói is meghívást kapnak. Ez egyfajta közösségépítést tesz lehetővé, a közösen megszerzett élmények által.

A MAPEI Tour de Zalakarost idén Magyarország legszínvonalasabb kerékpáros rendezvényeként említik, ahol 2020-ban 1400 versenyző képviseltette magát különböző távokon.

CSAPATAINK 2020

NŐI CSAPAT:

A Szabadics Zrt. női csapata hobbi kategóriában 1. helyen végzett 1:25:05 perces idővel.

  • Czigányné Bauer Beáta
  • Deák Anita
  • Lelkó Dóra
  • Ekler Krisztina
  • Faricsné Pál Paula

FÉRFI CSAPAT:

A Szabadics Zrt. férfi csapata verseny kategóriában a középmezőnyben végzett, célkitűzését teljesítve, egy órán belül  0:58:31 perces idővel.

  • Kovács Tamás
  • Polgár Balázs
  • Szabadics Roland
  • Kovács Norbert
  • Déri Miklós