Skip to main content

Szilágy megyében, Zilahtól délre, Meszesszentgyörgy és Nagyrajtolc között fekszik Vármező (Buciumi). A falu csatorna- és ivóvízhálózatának fejlesztése során (projekt: SCN1124659) teljes csatornahálózatot kell kiépítenie a SZABADICS Romania Srl. munkatársainak gerincvezetékekkel és lakossági bekötésekkel együtt, összesen csaknem 18 kilométer hosszban.

 

 

Az Anghel Saligny Nemzeti Beruházási Program része a „Szennyvízcsatorna-hálózatok, bekötések és csatlakozások kiépítése Buciumi községben, Szilágy megyében” című projektrész is, amelyet szintén a Szabadics Romániai divíziója végezhet el. Az összesen 21 kilométer hosszúságú ivóvíz- és szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése során Kásapatak (Bogdana), Vármező (Buciumi) és Szilágybogya (Bodia) települések minden házát egy rendszerre kötik Felsőegregy (Agrij) meglévő csatornahálózatával. A 15 milliós lejes nettó összértékű projekt kivitelezése lassan a végéhez közeledik.

 

 

Legalább háromezer ember élete lesz könnyebb

Orban Cristian, a SZABADICS Romania S.R.L. projektvezetője segített tájékozódni a projekt részleteit illetően. Amint tőle megtudhattuk:

„a fejlesztés 90%-a készült el, ami körülbelül 18,8 kilométer gerincvezeték építést, 355 ivóvízbekötést, 474 szennyvíz csatlakozási pontot és 400 tisztítóaknát jelent.”

 

 

A munkát nehezíti, hogy a tényleges helyzet gyakran eltér a tervezett állapotoktól: a legemlékezetesebbnek Felföldi Cristian, cég ügyvezetője Kásapatak és Vármező közötti szakaszát említette, ahol a DJ108A út felújítási munkái és a Szabadics Romania Srl munkája párhuzamosan haladtak, a gerincvezeték nyomvonalára tervezett támfalak, nyomvonal módosítás miatti mederkeresztezések és áttervezések váltak szükségessé. A zöldterületbe tervezett gerincvezeték nyomvonalára az útfelújítási munkák során pályaszerkezet és aszfaltút épült, ezért a komolyabb terhelés figyelembevétele miatt a tervezettnél nagyobb mértékű talajtömörítést kellett végezni, ezek a szakaszok az átlagosnál is több odafigyelést igényeltek.

 

 

A tervezéstől kezdve az anyagok kiválasztásáig és a tényleges kivitelezésig sok tényezőt kell figyelembe venni a projekt sikerének biztosítása érdekében.

Felföldi Cristian így fogalmazott:

,,fő céljaink egyike, hogy minden kivitelezett projektben magas színvonalú szolgáltatást nyújtsunk, és mindig arra törekszünk, hogy javítsuk működési hatékonyságunkat és ügyfeleink elégedettségét.”

Bizalmon és kölcsönös támogatáson alapuló kapcsolat alakult ki – hangsúlyozta – a helyi lakosság és a projekt végrehajtásában részt vevők között, hiszen mindenkinek közös célja, hogy az új fejlesztésekkel javuljon a lakosok életminősége.