A mintegy 1300 négyzetméteres látogatóközpont a térség és a Kis-balaton környéki tájegység értékeit mutatja be kiállítások és különféle programok formájában.
A mai napon ünnepélyes keretek között adták át a Kis-Balatonnál, Keszthely-Fenékpuszta térségében épült új látogatóközpontot, amely a a Szabadics-cégcsoporthoz tartozó Szabau Invest Kft. és a PossiBuild Kft. kivitelezésében készült el mintegy 1,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatásból a Széchenyi 2020 program keretében. A Balaton-felvidéki Nemzeti Igazgatóság beruházásban ezen kívül a Diás-szigeti Fekete István Emlékhely is megújult. A turisztikai központ alapkövét 2018 végén tették le.

A projekt keretében egy 1300 négyzetméteres látogatóközpont született, amely a Kis-Balaton kiemelkedő jelentőségű, fokozottan védett értékeit hivatott bemutatni.

A tájba illeszkedő, a mai kor igényeit szem előtt tartó, több funkciós épület a kiindulópontja lehet a Kis-Balaton élővilágát bemutató szárazföldi és vízi túráknak.
A központban helyet kap többek közt egy kiállítás, egy moziterem és különféle interaktív programok, melyek a tájegység élővilágához szorosan kapcsolódnak.
Ezen kívül a kiszolgáló funkciók – a tanösvény, a játszótér, az étterem, a bolt – is hozzájárulnak a látogatók kellemes időtöltéséhez.
A telken korábban csak az elismert ornitológusról, Vönöczky Schenk Jakabról elnevezett kutatóház állt, amely a kutatóknak és a nemzeti park igazgatóságának dolgozói részére biztosította a szükséges hátteret. A jelentős látogatói érdeklődésre épült a telek fennmaradó részére a most átadott látogatóközpont, amely a környék nevezetésségei és látnivalói iránt rdeklődőknek méltó infrastruktúrát, valamint információs és tájékozódási lehetőséget biztosít.
Az épület közepén egy tágas tér lett kialakítva, ahonnan valamennyi további helyiség – kiállítótér, mozi, büfé – elérhető.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az átadóünnepségen kifejtette: a látogatóközpont turistákat vonz, akik éttermekben, szálláshelyeken költenek, vagyis az ökoturizmusnak is van gazdasági jelentősége. “Amikor pedig külföldről hívunk ide turistákat, nemcsak a főváros látnivalóival vagy a termálfürdőkkel, hanem a természeti örökségünkkel is ide lehet vonzani őket” – tette hozzá.