Skip to main content

Közvetlenül a Lynx gyalogsági harcjárműveket gyártó üzem átadása után március 26-án szintén Zalaegerszegen átadták a ZalaZONE Járműipari Tesztpályát. A 45 milliárd forintos fejlesztésként megvalósult, 265 hektáros tesztpályán a magasépítési feladatokban a ZÁÉV Zrt., míg az út-, közmű- és földmunkákban a Duna Aszfalt Zrt. és a Szabadics Zrt. játszott főszerepet. A ZalaZone beruházás lényegét képező, úgynevezett önvezető autó tesztpálya specifikus elemek tervezője a Főmterv Zrt. volt.

ZalaZone beruházását az ÉVOSZ podcastjeként működő Spakli21 adásában is bemutatták az érintett magyar cégek képviselői. Az ott elhangzottakból többek közt kiderült, hogy a kivitelezőktől is Európában egyedülálló megoldásokra volt szükség, akik összességében az építőipar high-techjét tették le az asztalra.

A létesítmény európai szintű egyedisége abban áll, hogy a hagyományos járműdinamikai tesztek mellett az automatizált, hálózatba kapcsolt, illetve elektromos járművek vizsgálatát, fejlesztését is lehetővé teszi

– jelezte Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Már az első három pályaelem beindította az üzleti célú hasznosítást

Az egész Európában egyedülálló zalai autóipari tesztpálya építkezését 2017-ben kezdték el, az első ütem pedig 2019 májusában készült el. Ekkor jött létre a felhasználók számára irodákat, műhelyeket biztosító tesztközpont és az első három pályaelem, vagyis

  • a dinamikai felület,
  • a nagy sebességre tervezett kezelhetőségi pálya,
  • illetve a Smart City,

amelyekkel már megkezdődött az üzleti célú hasznosítás is.

Az elmúlt két évben a létesítmény a Smart City Zóna további szakaszai mellett újabb nyolc modullal bővítette szolgáltatási portfolióját, köztük

  • fékfelülettel,
  • autópályaszakasszal,
  • országúti modullal,
  • egy egyetemi pályamodullal,
  • alacsony tapadású kezelhetőségi pályával,
  • valamint zajmérőfelülettel és emelkedőkkel.

A ZalaZONE iránti érdeklődést mutatja, hogy már az első ütem átadásakor 150 multinacionális és hazai cég, kutatóközpont jelezte az érdeklődését, a Kutatási és Fejlesztési Központ épülete pedig 2020-ra már be is telt.

Folyamatosan vonzza be az újabb beruházásokat a tesztpálya

Az átadón Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett, és beszédében utalt a tesztpálya további fejlesztési fázisaira is. Reményét fejezte ki, hogy ezeket a projekteket a nemzetközi politikai események nem teszik lehetetlenné. “De nem csak erről a beruházásról van szó, mert egy komplett haditervünk van a járműipar tekintetében” – tette hozzá a kormányfő. “Fantasztikus dolgok vannak előttünk, óriási dolgok formálódnak, és a járműipar a magyar ipar fejlesztésében óriási szerepet játszik” – fogalmazott.

Orbán Viktor miniszterelnök – Fotó: MTI

A beruházást Vigh László országgyűlési képviselő jelentette készre, hozzátéve, hogy a tesztpályát Palkovics László innovációs és technológiai miniszter álmodta meg. Hangsúlyozta, a tesztpálya ma már mágnesként vonzza a befektetőket:

“Nemrég az osztrák AVL fejlesztőközpontjának tartották meg a bokrétaünnepét; a TÜV Rheinland akkumulátorok kísérleti központját hozza létre; a Bosch pedig 10 milliárd forintos fejlesztést jelentett be.”

A tesztpályához tesztút is kapcsolódik majd, az épülő M76-os gyorsforgalmi út egyik 10 kilométeres szakaszát erre a célra alakítják ki, ahogy azt legutóbbi cikkünkben is jeleztük az okosúttal kapcsolatban.