Szabadics ZRT.

A Zrt. jogelődje - Szabadics József mélyépítési vállalkozása - 1990-ben alakult 8 fős létszámmal. Folyamatos fejlődés után 1996-ban a vállalkozás már kinőtte az egyéni vállalkozói szervezeti felépítést, hiszen év végére a létszám már elérte a 60 főt, és az éves nettó termelési érték 163 millió Ft volt. Az átalakulás első lépéseként 1996. december 1.-én létrejött a Szabadics Közmű és Mélyépítő Egyéni Cég, majd 1997. január 1.-én Szabadics József megalapította a Szabadics Közmű- és Mélyépítő Kft-t.
Három hónap múlva az egyszemélyes Kft. három személyessé alakult, mivel az Alapító két fia - Szabadics Attila és Szabadics Zoltán - is a társaságban látta a jövőre vonatkozó elképzeléseik megvalósításának lehetőségét.
A piacon kialakult komoly versenyhelyzetben történő kedvező partnerségi kapcsolatok érdekében, valamint a cég növekvő adatai miatt a tulajdonosok elhatározása alapján 2006. június 30.-án a Kft. Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zártkörűen Működő Részvénytársasággá alakult, a meglévő tulajdonosi struktúra változatlanul hagyása mellett.
A társaság tulajdonosai folyamatosan keresték azokat felső vezetésbe is bevonható, kellő vállalatirányítási tapasztalattal rendelkező szakembereket, akiket a megfelelő érdekeltségi viszonyok megteremtése érdekében bevonhatnak a tulajdonosi körbe is. Ennek keretében a Vida Zotmund Alpár műszaki igazgató és Kovács Tamás gazdasági igazgató 2008. augusztus 31. napjával a társaság résztulajdonosává vált.
Az elmúlt években számos projektet valósítottunk meg, jelentős referenciával rendelkezünk a közműépítés, csatornázás, útépítés, városfejlesztés, épületbontás, magasépítés területén. Szilárd gazdálkodási helyzetünknek és kiváló műszaki felkészültségünknek köszönhetően önkormányzatok, vízszolgáltatók megbízható partnerévé váltunk. Az országban az elsők között voltunk akik gazdaságilag, jogilag, műszakilag képesek voltak arra, hogy részt vegyenek államilag koordinált PPP projektekben, aminek köszönhetően az általunk üzemeltetett öt sportlétesítményben több száz felnőtt és gyerek részére tettük elérhetővé a sportolást az év minden szakában.
Folyamatos fejlődésünk közben ugyanakkor megőriztük azokat az értékeket, amelyek egy családi vállalkozás alapjait jelentik.

Elérhetőség
  • Cím: 8749 Zalakaros,
    Jegenye sor 3.
  • Telefon: +36-93/541-920
  • Email: info@szabadics.hu
Projektek megnevezése Főbb jellemzők  Összeg  Kivitelezés időtartama
Nagykanizsa-Bagola települési szilárd hulladéklerakó bővítése Műszakivédelem kialakítása (bentofix paplan, HDPE fólia, geotextilia, Secudrain) 7.000m2; Geofizikai monitoring rendszer 6.600m2; Szivárgó építésD200 KPE 410 fm 65 990 680 Ft 2016.07.29. - 2016.11.07. 
FIDIC Piros könyv szerinti vállalkozási szerződés keretében a KEOP 2.3.0./2F/09-2010-0003. program megvalósítása kapcsán Nagykanizsa 01003 és 01004/5 -ú települési szilárdhulladék lerakó 2. ütemű rekultivációja földmunka tükör készítés 25.700m2; Műszakivédelem kialakítása (bentonitos lemez, geotextilia, geodrén) 25.700m2; Fedőréteg kialakítása 25.700m3;  149 128 700 Ft 2015.08.05. - 2015.11.30.
Vállalkozási szerződés a Zalaegerszeg Búslakpusztai bezárt hulladéklerakó okozta szennyezés lokalizációja tárgyú, KEOP-2.4.0/B/2F/10-11-2012-0005 azonosító számú projekt keretében elvégzendő kármentesítés beavatkozási szakaszának megvalósítása tárgyában Lokalizáció kiépítéséhez és üzemeltetéséhez szükséges infrastruktúra kiépítése; Közmű kiváltások területelőkészítés keretében; Passzív kezelőfal építése; Résfalon belüli szennyezett víz kezelésére szolgáló létesítmények kiépítése; Kezelt vizet elvezető rendszer kiépítése; Kármentesítési monitoring rendszer kiépítése, próbaüzemmel; Hulladékkezelés; A beavatkozással és lokalizációval érintett terület helyreállítása 14 999 043 Ft 2014.05.26. - 2015.06.22.
Szilárd hulladéklerakó bővítése az NNP Kft. Részére Földmunka, bevágás fejtés 22.400m3; Agyagszigetelés 3.275 m3; Műszakivédelem kialakítása (bentofix paplan, HDPE fólia, geotextilia, Secudrain) 9.380m2; Geofizikai monitoring rendszer 8.370m2; Szivárgó építésD200 KPE 185fm 138 780 000 Ft 2013.08.05. - 2013.12.17.
Hulladéklerakó bővítése Műszakivédelem kialakítása (bentofix paplan, HDPE fólia, geotextilia, Secudrain) 9.300m2; Geofizikai monitoring rendszer 8.900m2; Szivárgó építésD200 KPE 140fm 53 850 000 Ft 2008.08.29. - 2009.09.01.