Szabadics ZRT.

A Zrt. jogelődje - Szabadics József mélyépítési vállalkozása - 1990-ben alakult 8 fős létszámmal. Folyamatos fejlődés után 1996-ban a vállalkozás már kinőtte az egyéni vállalkozói szervezeti felépítést, hiszen év végére a létszám már elérte a 60 főt, és az éves nettó termelési érték 163 millió Ft volt. Az átalakulás első lépéseként 1996. december 1.-én létrejött a Szabadics Közmű és Mélyépítő Egyéni Cég, majd 1997. január 1.-én Szabadics József megalapította a Szabadics Közmű- és Mélyépítő Kft-t.
Három hónap múlva az egyszemélyes Kft. három személyessé alakult, mivel az Alapító két fia - Szabadics Attila és Szabadics Zoltán - is a társaságban látta a jövőre vonatkozó elképzeléseik megvalósításának lehetőségét.
A piacon kialakult komoly versenyhelyzetben történő kedvező partnerségi kapcsolatok érdekében, valamint a cég növekvő adatai miatt a tulajdonosok elhatározása alapján 2006. június 30.-án a Kft. Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zártkörűen Működő Részvénytársasággá alakult, a meglévő tulajdonosi struktúra változatlanul hagyása mellett.
A társaság tulajdonosai folyamatosan keresték azokat felső vezetésbe is bevonható, kellő vállalatirányítási tapasztalattal rendelkező szakembereket, akiket a megfelelő érdekeltségi viszonyok megteremtése érdekében bevonhatnak a tulajdonosi körbe is. Ennek keretében a Vida Zotmund Alpár műszaki igazgató és Kovács Tamás gazdasági igazgató 2008. augusztus 31. napjával a társaság résztulajdonosává vált.
Az elmúlt években számos projektet valósítottunk meg, jelentős referenciával rendelkezünk a közműépítés, csatornázás, útépítés, városfejlesztés, épületbontás, magasépítés területén. Szilárd gazdálkodási helyzetünknek és kiváló műszaki felkészültségünknek köszönhetően önkormányzatok, vízszolgáltatók megbízható partnerévé váltunk. Az országban az elsők között voltunk akik gazdaságilag, jogilag, műszakilag képesek voltak arra, hogy részt vegyenek államilag koordinált PPP projektekben, aminek köszönhetően az általunk üzemeltetett öt sportlétesítményben több száz felnőtt és gyerek részére tettük elérhetővé a sportolást az év minden szakában.
Folyamatos fejlődésünk közben ugyanakkor megőriztük azokat az értékeket, amelyek egy családi vállalkozás alapjait jelentik.

Elérhetőség
  • Cím: 8749 Zalakaros,
    Jegenye sor 3.
  • Telefon: +36-93/541-920
  • Email: info@szabadics.hu

Waterking

A Szabadics Zrt 2016-os fejlesztése révén rendelkezik hidromechanizációs kotrásra alkalmas, nagy teljesítményű zagyszivattyúval felszerelt úszó munkagéppel. A szállítandó távolság függvényében változó 30 - 60 m3/óra kapacitású berendezés csővezetéken továbbítja a mederanyagot a kijelölt helyre. úgy, hogy előzetesen egy vágókésekkel ellátott fej feldarabolja a vízben található aljnövényzetet a zagyszivattyúval továbbítható állapotra.

Technikai adatok:

  • Súlya:
    • 1,5 m-es vízmélységig csak a járószerkezettel 38 tonna,
    • 1,5m-nél nagyobb vízmélység estén kiegészítő pontonok alkalmazásával 47 tonna
  • Gém hossza: 11,5 méter
  • Talpalási mélység max.: 5,6 m a vízfelszíntől számítva
  • Szivattyú hozama: 200 m3/h 150 m távolságra
  • A szivattyúzandó iszap szárazanyag tartalma: 30-60 m3/h
  • A felmart iszap elvezető vezeték adatai, amely a zagykazettába vezeti az iszapot: D200 mm átmérőjű, 1000 fm hosszú úszó HDPE vezeték (ez a hossz bővíthető)