Szabadics ZRT.

A Zrt. jogelődje - Szabadics József mélyépítési vállalkozása - 1990-ben alakult 8 fős létszámmal. Folyamatos fejlődés után 1996-ban a vállalkozás már kinőtte az egyéni vállalkozói szervezeti felépítést, hiszen év végére a létszám már elérte a 60 főt, és az éves nettó termelési érték 163 millió Ft volt. Az átalakulás első lépéseként 1996. december 1.-én létrejött a Szabadics Közmű és Mélyépítő Egyéni Cég, majd 1997. január 1.-én Szabadics József megalapította a Szabadics Közmű- és Mélyépítő Kft-t.
Három hónap múlva az egyszemélyes Kft. három személyessé alakult, mivel az Alapító két fia - Szabadics Attila és Szabadics Zoltán - is a társaságban látta a jövőre vonatkozó elképzeléseik megvalósításának lehetőségét.
A piacon kialakult komoly versenyhelyzetben történő kedvező partnerségi kapcsolatok érdekében, valamint a cég növekvő adatai miatt a tulajdonosok elhatározása alapján 2006. június 30.-án a Kft. Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zártkörűen Működő Részvénytársasággá alakult, a meglévő tulajdonosi struktúra változatlanul hagyása mellett.
A társaság tulajdonosai folyamatosan keresték azokat felső vezetésbe is bevonható, kellő vállalatirányítási tapasztalattal rendelkező szakembereket, akiket a megfelelő érdekeltségi viszonyok megteremtése érdekében bevonhatnak a tulajdonosi körbe is. Ennek keretében a Vida Zotmund Alpár műszaki igazgató és Kovács Tamás gazdasági igazgató 2008. augusztus 31. napjával a társaság résztulajdonosává vált.
Az elmúlt években számos projektet valósítottunk meg, jelentős referenciával rendelkezünk a közműépítés, csatornázás, útépítés, városfejlesztés, épületbontás, magasépítés területén. Szilárd gazdálkodási helyzetünknek és kiváló műszaki felkészültségünknek köszönhetően önkormányzatok, vízszolgáltatók megbízható partnerévé váltunk. Az országban az elsők között voltunk akik gazdaságilag, jogilag, műszakilag képesek voltak arra, hogy részt vegyenek államilag koordinált PPP projektekben, aminek köszönhetően az általunk üzemeltetett öt sportlétesítményben több száz felnőtt és gyerek részére tettük elérhetővé a sportolást az év minden szakában.
Folyamatos fejlődésünk közben ugyanakkor megőriztük azokat az értékeket, amelyek egy családi vállalkozás alapjait jelentik.

Elérhetőség
  • Cím: 8749 Zalakaros,
    Jegenye sor 3.
  • Telefon: +36-93/541-920
  • Email: info@szabadics.hu

Több mint húsz éve elkezdődött projektet fejez be a Szabadics a Kis-Balatonnál

Az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb vízrendezési beruházássorozatát fejezi be a Szabadics Zrt. a Marótvölgyi öblözetben: a Kis-Balaton vízvédelmi rendszere válik teljessé több mint 20 év után a vállalat munkájával. A fejlesztés részleteiről Presír József projektvezetőt kérdeztük meg.

Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt. adatkezelési tájékoztató

A Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt. (8749 Zalakaros, Jegenye sor 3., www.szabadics.hu , info@szabadics.hu, tel: (93) 542-142, adószám: 13748429-2-20, a továbbiakban Szabadics Zrt., szolgáltató, adatkezelő), ...

A dozmati tárolóval teljes lesz a térség árvízvédelme

Letették a többfunkciós dozmati víztározó alapkövét hétfőn

A Szabadics 8 hónap alatt felújította a Duna-Dráva Nemzeti Park állattartó telepeit

A kivételes gyorsasággal megvalósult beruházásban Barcson, Nagybajomban és Nagydorogon is jobb környezetbe kerültek az őshonos magyar szürkemarhák és juhok.

Több mint 80 kilométer szennyvízvezeték épül Délnyugat-Magyarországon

A Szabadics Zrt. kivitelezésében két szennyvíztisztító telepet bővítenek ki és 1613 háztartást kötnek be a csatornahálózatba egy közel 5,5 milliárd forintos fejlesztésben.

Országos belvízvédelmi projekten dolgozik a Szabadics

A zalai vállalat összesen hat helyszínen, elsősorban a Dunántúlon és a Csepel-szigeten hajtja végre szivattyútelepek rekonstrukcióját.

Megóv az árvíztől és pihenésre is szolgál az új magyarszéki záportározó

A hirtelen lezúduló heves esőzések ellensúlyozására épít horgásztóként is funkcionáló víztározót a Szabadics.

Közlemény

A megnövekedett piaci igények miatt 2018. január 02-től kezdődően, a SZABADICS csoport három tagvállalata, a SZABADICS Közmű- és Mélyépítő Zrt, a SZABAU Invest Kft és a SZABADICS Építő Kft. megkezdte a korábban megtervezett fúziójának lebonyolítását.

A Duna Aszfalt és a Szabadics építik tovább a zalai tesztpályát

A két cég a létesítmény több fontos elemét alakítja ki, illetve mintegy 15 kilométernyi új nyomvonalú utat és 4 hidat is átadnak.

Ezek a létesítmények 2017 Építőipari Nívódíjasai

Környezetvédelmi és Vízügyi létesítmény kategóriában Komárom, Almásfüzitő Árvízvédelmi Öblözet Árvízvédelmi Biztonságának Javítása

Ötven éve várt árvízvédelmi beruházás rajtolt el Szombathelyen

A Szabadics Zrt. és a Meliorációs Kft. közel fél kilométernyi gát kialakításával hoz létre egy 44 hektáros víztározót, melynek elkészültével teljes értékűvé válik Szombathely árvízvédelme.

A Szabadics folytathatja Nagykanizsa közterület fejlesztését

A beruházás során az utak, a csatorna és a világítás is megújul a városban.

Milliárdos árvízvédelmi fejlesztésbe kezdenek Nyugat-Magyarországon

Uniós támogatással alakít ki öt záportározót a Szabadics és a Meliorációs Kft. Vas és Zala megyében.

Öt település szennyvízkezelését oldja meg Vasban a Szabadics

Hegyfalu, Ölbő, Szeleste, Pósfa és Zsédeny csatornahálózatot és szennyvíztisztító telepet is kap a nettó kétmilliárdos beruházásban.

A Balaton tiszta vizére a legbüszkébb a Szabadics

A Szabadics Zrt. 28 évvel ezelőtt hat fővel, egy Roburral és egy Barkasszal indult, ma a Dunántúl egyik meghatározó vízgazdálkodással és természetvédelmi munkákkal foglalkozó vállalata, és már külföldön is terjeszkedik. A Kis-Balatonhoz több szálon is kötődő vállalat projektjeiről, cégfilozófiájáról és terveiről Kovács Tamás vezérigazgatóval beszélgettünk.

Záportározóval védi a baranyaiakat az árvizektől a Szabadics

Aszály idején 28, magas vízállásnál akár 54 hektáros víztározót építenek a Baranya megyei Magyarszéken. A kialakuló tavat vízpótlásra is használhatják majd és várhatóan horgászni is lehet benne.

Szombathely biztonságát javítja a Szabadics és a Meliorációs Kft. egy új víztározóval

Közel fél kilométer hosszú, akár 8 méter magas gátat épít a két cég a Szombathely közeli Arany-patak völgyében az árvízveszély elhárítására. Állandó tavat is kialakítanak, amely ökológiai és turisztikai szerepet is betölthet.

Az ősmagyar fajták megőrzését szolgálja a Szabadics barcsi kivitelezése

Felújítanak három állattenyésztő telepet a Duna-Dráva Nemzeti Parkban. Az épületekben szürkemarhát és rackajuhot tartanak majd.

A Szabadics megszünteti a Kis-Balaton vízvédelmének gyenge pontját

Elindult a több mint másfél milliárd forintos projekt, melynek eredményeként elhárul a felszíni elöntés rendszeresen fennálló veszélye és a természet egyensúlya is helyreáll.

A Szabadics és az In-West állítja helyre a Táti-szigetek élőhelyeit

A Komárom-Esztergom megyei Duna szakaszon az árhullámok elmaradása miatt van szükség mederkotrásra és mesterséges tó kialakítására.