Szabadics ZRT.

A Zrt. jogelődje - Szabadics József mélyépítési vállalkozása - 1990-ben alakult 8 fős létszámmal. Folyamatos fejlődés után 1996-ban a vállalkozás már kinőtte az egyéni vállalkozói szervezeti felépítést, hiszen év végére a létszám már elérte a 60 főt, és az éves nettó termelési érték 163 millió Ft volt. Az átalakulás első lépéseként 1996. december 1.-én létrejött a Szabadics Közmű és Mélyépítő Egyéni Cég, majd 1997. január 1.-én Szabadics József megalapította a Szabadics Közmű- és Mélyépítő Kft-t.
Három hónap múlva az egyszemélyes Kft. három személyessé alakult, mivel az Alapító két fia - Szabadics Attila és Szabadics Zoltán - is a társaságban látta a jövőre vonatkozó elképzeléseik megvalósításának lehetőségét.
A piacon kialakult komoly versenyhelyzetben történő kedvező partnerségi kapcsolatok érdekében, valamint a cég növekvő adatai miatt a tulajdonosok elhatározása alapján 2006. június 30.-án a Kft. Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zártkörűen Működő Részvénytársasággá alakult, a meglévő tulajdonosi struktúra változatlanul hagyása mellett.
A társaság tulajdonosai folyamatosan keresték azokat felső vezetésbe is bevonható, kellő vállalatirányítási tapasztalattal rendelkező szakembereket, akiket a megfelelő érdekeltségi viszonyok megteremtése érdekében bevonhatnak a tulajdonosi körbe is. Ennek keretében a Vida Zotmund Alpár műszaki igazgató és Kovács Tamás gazdasági igazgató 2008. augusztus 31. napjával a társaság résztulajdonosává vált.
Az elmúlt években számos projektet valósítottunk meg, jelentős referenciával rendelkezünk a közműépítés, csatornázás, útépítés, városfejlesztés, épületbontás, magasépítés területén. Szilárd gazdálkodási helyzetünknek és kiváló műszaki felkészültségünknek köszönhetően önkormányzatok, vízszolgáltatók megbízható partnerévé váltunk. Az országban az elsők között voltunk akik gazdaságilag, jogilag, műszakilag képesek voltak arra, hogy részt vegyenek államilag koordinált PPP projektekben, aminek köszönhetően az általunk üzemeltetett öt sportlétesítményben több száz felnőtt és gyerek részére tettük elérhetővé a sportolást az év minden szakában.
Folyamatos fejlődésünk közben ugyanakkor megőriztük azokat az értékeket, amelyek egy családi vállalkozás alapjait jelentik.

Elérhetőség
  • Cím: 8749 Zalakaros,
    Jegenye sor 3.
  • Telefon: +36-93/541-920
  • Email: info@szabadics.hu

GOP-2.1.1-09/A-2009-2296
Munkavállalási feltételeket elősegítő eszközök beszerzése a Szabadics Zrt-nél.

2009-ben, Európai Uniós támogatással olyan új munkagépeket szereztünk be, melyek tudástartalma számtalan gazdaságossági elemet is tartalmaz. Szem előtt tartottuk, hogy a meglévő korszerű gépparkunk mellé még korszerűbb, még kevesebb káros anyagot kibocsátó, nagyobb teljesítményű, több funkciós, erősebb hidraulikával rendelkező gépeket vásároljunk.

A projekt neve: Munkavállalási feltételeket elősegítő eszközök beszerzése a Szabadics Zrt-nél

A beszerzett eszközök:

  • 2 db KOMATSU PW 140-7 típusú gumikerekes kotrógép
  • 1 db KOMATSU WB 97S-5 típusú kotró-rakodó gép
  • 2 db KOMATSU PC 14R-3 mini kotrógép

A beruházás értéke: 91,7 millió Ft.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Kedvezményezett:

Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt.
8749 Zalakaros, Jegenye sor 3.

Közreműködő szervezet:

Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.
1139 Budapest, Váci út 83.

MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

NYDOP-1.3.1/D-2009-0048
Telephely bővítése és korszerűsítése a Szabadics Zrt. Zalakomári telephelyén

Közreműködő szervezet:

Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.
9700 Szombathely, Kőszegi u. 23.

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.

GOP-2.2.1-11-2011-0017
"Vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatása" tárgyú projekt keretében, a Szabadics Zrt. integrált vállalatirányítási (ERP) rendszerének kiépítése

A Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. 10 millió forint támogatást nyert a "Vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatása" című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A beruházással a cég egy egyedülálló, világszinten az ERP rendszerek között a kivitelező cégek számára vezető standard megoldást, az IFS Projektközpontú megoldást valósította meg.

Az IFS Projektközpontú megoldása a projekt teljes életciklusa mentén garantálja a projektek átláthatóságát és kézben tarthatóságát a tendertől, az ajánlat adástól kezdve a szerződésen, a tervezésen, a megvalósításon, az alvállalkozók kezelésén a tesztelésen és átadáson át a garanciális szolgáltatásokig.

Az IFS Applications 7.5 integrált vállalatirányítási információs rendszer teljes egészében támogatja a Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. közmű és mélyépítési tevékenységét, valamint a számviteli, pénzügyi, tárgyi eszköz és anyaggazdálkodási alapfolyamatait is.

A Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. integrált vállalatirányítási rendszerének kiépítése megrendelői elégedettségérzetének növelése érdekében történt.

A rendszer bevezetése 2011. júliusában kezdődött és 2012. februárjában fejeződött be.


Közreműködő szervezet:

Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.
1139 Budapest, Váci út 83.

MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

GOP-2.1.1-11/A-2011-1458
"Technológiai fejlesztés" projekt keretében, Komatsu WB97S-5E0 típusú kotró-rakodógépek beszerzése

A Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. 20 millió forint Európai Uniós támogatást nyert a "Technológiai fejlesztés" című pályázati kiíráson. A 57,4 millió forintos összköltségvetést meghaladó beruházással a cég 3 db új merevvázas Komatsu, turbó dízeles, kotró-rakodógéppel egészítette ki zalakomári gépparkját.

A Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. beruházásában, Európai Uniós forrás bevonásával, gépparkját kibővítette és felújította. A cég dinamikus fejlődése és az ügyfelek elvárásai megkövetelik a mélyépítési munkák kivitelezésében alkalmazott gépállomány folyamatos fejlesztését, bővítését a mai kor igényeinek megfelelően.

A 2011-ben gyártott új gépek, közvetlen befecskendezéssel, hidrosztatikus, 4 kerékkormányzással, külön működtethető, többtárcsás biztonsági fékekkel, 8.000 kg mellső- és hátsótengely terhelhetőséggel, elektronikus irány- és sebességváltóval, a vonatkozó ISO előírásoknak megfelelő zárt kabinnal, homlokrakodó kanállal, árokásó szerelékkel, mélyásó kanállal, raklapvillával, teherstabilizáló rendszerrel, valamint KOMTRAXT műholdas nyomkövető és állapotfigyelő rendszerrel vannak felszerelve.

A beruházás 2011. augusztusában kezdődött és 2011. decemberben fejeződött be.


Közreműködő szervezet:

Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.
1139 Budapest, Váci út 83.

MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

GOP-2.1.1-11/B-2012-0112
A SZABADICS Zrt technológiafejlesztése

A SZABADICS Közmű és Mélyépítő Zrt sikeresen pályázott az Új Széchenyi Terv "Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára" pályázaton. A projekt kapcsán elnyert 55,7 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével komplex technológiai korszerűsítést kívánunk végrehajtani. A pályázat összköltsége 185,5 millió forint.

A Szabadics Zrt a Dunántúl egyik piacvezető vállalata a szennyvíz-csatorna építési projektek területén. A Zrt. elődje - Szabadics József mélyépítési vállalkozása - 1990-ben alakult 8 fős létszámmal. Folyamatos fejlődés után 1997-ben megalakult a Szabadics Közmű- és Mélyépítő Kft, majd 2006-ban a Szabadics Kft. Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt-vé alakult át. Mivel társaságunk elkötelezett a folyamatos fejlődés iránt, ezért piaci potenciálunk kiaknázása érdekében új műszaki és technológiai fejlesztéseket valósítottunk meg a projektben.

A 30%-os támogatással megvalósult fejlesztéssel vállalkozásunk technológiája komplex módon bővült, vevőink elégedettsége növekedett, ezzel hosszútávon várható megrendelési állomány és árbevételünk növekedése, amellyel tovább szilárdul piaci pozíciónk. A komplex fejlesztés keretében beszerzésre és beüzemelésre került: 3 db Caterpillar 444F2 árokásó-rakodógép, 1 db Caterpillar M318 gumikerekes kotrógép "törtgémmel", 2 db WACKER NEUSON 1404 gumilánctalpas forgó-kotró, 1 db Wacker Neuson RT56 SC2 infravezérlésű ároktömörítő henger, 2 db WACKER NEUSON RD 7H kézi vezetésű padkahenger.

A projekt megvalósításának időszaka: 2013.10.16 - 2014.06.06.


Közreműködő szervezet:

http://www.szechenyi2020.hu
http://magzrt.hu